A világ Mesterséges Intelligencia tudós elitje is jelen lesz a nagyszabású hazai HUN-REN MI Szimpóziumon

2025. január 28. 13:29

A magyar MI-kutatás formáló erőként is jelen lesz a nemzetközi színtéren.

2025. január 28. 13:29
Jakab Roland
Jakab Roland
HUN-REN

A cikk szerzője a HUN-REN vezérigazgatója.

***

„Miközben az Egyesült Államok frissen megválasztott elnöke bejelentette, hogy a következő négy évben 500 milliárd dollárt szánnak a mesterséges intelligenciára, idehaza a HUN-REN Magyar Kutatási Hálózat is komoly lendülettel dolgozik azon, hogy a magyar tudományos élet a globális MI-kutatások élvonalában maradjon. 

A mesterséges intelligencia már most sok hozzáadott értéket teremt a kutatásban. Az MI segít azonosítani ritka genetikai betegségeket, feltárni az univerzum legősibb galaxisait, és rekonstruálni kihalt állatok genomját. 

Az MI nemrégiben a világ figyelmét azzal keltette fel, hogy segített olyan antibiotikumokat felfedezni, amelyek hatékonyak az antibiotikum-rezisztens baktériumok ellen, a nyelvelemző készségei pedig  lehetővé teszik, hogy több millió oldalas jogi és történelmi szövegekben találjanak eddig rejtett összefüggéseket. 

Az emberi agykutatás területén egy új, mesterséges intelligencián alapuló rendszer képes volt gondolatok vizuális rekonstrukciójára, például egyszerű képek és szöveges elképzelések leképezésére az agyi aktivitás alapján. 

A HUN-REN hálózatban is jelen van az MI kutatása és az MI által támogatott kutatások erősítése és olyan komoly ambíciók, mint az energiatakarékos és fenntartható gépi tanulás kutatása, az egészségügyi adatok elemzése MI-vel népegészségügyi és személyre szabott orvoslási fókusszal is vagy épp az öregedésre ható tényezők azonosítása és lassítása.

A HUN-REN AI 4 Science (AI4S) program 2024-ben több mint száz kutatási projektet támogatott, és közel ötszáz kutatót segített workshopokkal, képzésekkel, illetve személyes konzultációkkal előmozdítva például a klímaváltozásálló növények fejlesztését, az agykutatást vagy a magyar irodalom szélesebb feldolgozását. Emellett a HUN-REN egy biztonságos technológiai platformot hozott létre, ahol nyílt forráskódú nyelvi modellek futtathatók, valamint egy speciális, kutatási célú képelemző alkalmazást is üzembe állított.

A 2025-ös tervek részeként három új kezdeményezés is elindul:
AI4Efficiency: az adminisztratív folyamatok automatizálásával tehermentesíti a kutatókat; AI4Innovation: az innovációs és piacra lépési folyamatok támogatásával segíti a hasznosulást; AI1Science: új kutatási paradigmákat vezet be, hogy a legújabb, esetleg az amerikai giga-beruházások nyomán születő, kiemelkedően fejlett AI-modellek képességeit is maradéktalanul ki lehessen használni, sőt újradefiniálni, hogy hogy is lehet hozzáállni a kutatás folyamatához, ha PHD szintű képességekkel rendelkező modellek állnak rendelkezésre.

A HUN-REN emellett bejelentette egy nemzetközi szinten is jelentős MI Kutató Központ felállítását, amely az eddig elért eredményekre és a meglévő kiváló kutatóintézetek munkájára épít. A központ egyrészt saját MI kutatási irányaira fókuszál, például az energiahatékonyság, megbízhatóság és robusztusság biztosítására a gépi tanulási modellekben, másrészt elősegíti a kutatók felkészítését a jövőben várható, még fejlettebb nagy nyelvi modellekben rejlő lehetőségek kiaknázására.

A HUN-REN májusban pedig egy nagyszabású nemzetközi AI szimpóziumot tart, ahol több mint 50 vezető MI kutató tart előadást. A világ legjelentősebb MI kutatóintézetei és egyetemei képviseltetik magukat az Egyesült Államoktól Anglián, Németországon át egészen Szingapúrig. Az esemény célja, hogy a hazai kutatók és ipari szereplők közvetlenül megismerhessék a legújabb nemzetközi eredményeket, és szorosabbra fűzzék kapcsolataikat a vezető szakemberekkel, tovább építse a tudomány hálózatosodását az intézményhálózaton belül, az országon belül és globálisan is. Ezáltal a magyar MI-kutatás nem csupán követőként, hanem formáló erőként is jelen lehet a nemzetközi színtéren.

Az AI4S és a többi friss program sikere azt mutatja, hogy a magyar kutatói közösség készen áll a legújabb MI-fejlesztések befogadására. A HUN-REN azonban nemcsak az eljövendő, több százmilliárdos amerikai befektetések által generált fejlődési hullámot kívánja meglovagolni, hanem aktívan alakító szerepet is felvállal a mesterséges intelligencia jövőjének formálásában, erősítve hazánk tudományos és gazdasági versenyképességét.”

Nyitókép illusztráció. Fotó: Pixabay

***

Ezt is ajánljuk a témában

 

Összesen 8 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
2025. január 28. 21:20 Szerkesztve
Miután nem hívtak meg rá, itt kell elmondanpm a szakmai véleményemet. Az ember gyengébb vonatkozásait meglovagoló sz ámítástechnika maximum csak szintetizálásra képes, vagyis szélesebbkörű, de ember kitermelte adatmezőből juthat súlyozott következtetésre. Újrakombinálhatja emberi elvek mentén ugyanezeket. Semmi eredetibbre nem képes. További klasszikus intelligencia elem ezen kívül nem lesz sajátja a gépnek. Nem lesznek érzései sejtései érzelmei és tévedésből eredő találmányai felfedezései és hasznos hibái. Ha hibázik akkor az inkább végzetes hiba lesz ill. lehet. Szóval az aktuális helyzethez igazodó átértékelés mindig az ember kétbites döntése és primátusa lesz. Jó konferenciát az összekapáló gépekhez. Még egy windows sincs rendes, évtizedek óta nem képes megfelelni egyszerű igényeknek. (talán kezdjétek az öszvér - kon Ferenc iát ezzel)
zatoicsi
2025. január 28. 19:04
zsidó ördöngösség és lopás. szó szerint lerabolták az interneten található összes információt ezek a gecik.
nibiru
2025. január 28. 17:09
Őszintén remélem, hogy foglalkoznak majd a fejlődő idegrendszerre gyakorolt hatásával is....
seherezade-2
2025. január 28. 15:49
Szemfényvesztés.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!